Egy újabb burgerező, ahová rendszeresen visszatérő vendégek vagyunk. És nem csak azért, mert nagyon közel van hozzánk, hanem, mert itt mindig nagyon isteni burgerekkel várnak minket. Ez a Kalóz Burger.
Nem is kell mondanom, hogy szinte az összes állandó burgerüket teszteltük már és a havi vendégburgerek közül is csak kevés volt, ami kimaradt a kóstolásból. Mindegyikről elmondható, hogy nagyon jó ízekkel dolgoznak, a husi mindig nagyon finom szaftos, érződik, hogy minden egyes Hamburger nagy odafigyeléssel készül. Ráadásul a gluténmentes bucijuk is nagyon finom! ? Sült édesburgonya is szerepel az étlapon ami nagy kedvencünk, mindig kiválóan készül. 😉
Amit viszont mindenféleképpen meg kell jegyeznünk, hogy a hely rendszerint telt házzal üzemel, így nem ritka, hogy akár 30-40 percet is kell várni a rendelésre, de megéri. Szerencse, hogy a terasz körül egy nagy park van (játszótérrel), ahol nyugodtan tehetünk egy sétát, amíg a hamburgerünk elkészül.
Na de most vegyünk végig, mit is teszteltünk már itt:
Cheddar Burger: isteni angus marha husi cheddar sajttal, bacon-nel, cheddar szósszal, jalapeno-val és rukkolával.
Zseniális ahogy a cheddar sajtot minden falatnál érezni, a jalapeno és a rukkola kombója pedig igazi ízbomba.
XVI-os Burger: angus husi, karamellizál bacon szósz, sült hagyma, bacon, kovászos ubi.
Ez a szósz, hát valami isteni, nagyon jó ötlet. Nem tudom szavakba foglalni, ki kell próbálnotok. Mondjuk amiben bacon van, az nálam szerelem (HammPéter) 🙂
Kalóz Burger: dupla angus husi, cheddar, bacon, sült hagyma, kalóz szósz.
Bivaly Burger (vendég burger): bivaly hús, grillezet serrano sonka, mozzarella, kalóz szósz
Hölgyeim és Uraim, készíteni kellett hozzájuk a bendőt, de minden falat zamatos, szaftos. A sajtos baconös hagymás íz a Kalóz burgernél, szinte berobban az ízlelő bimbókhoz. Viszont a végén kérjetek egy oxigén palackot, kelleni fog 😉
A bivaly zseniális volt a sonkával és a mozzarellával összehozva. Imádtuk. Hiányzik is… 🙂
Négy Sajtos (Vendég) Burger: angus husi, házi áfonya szósz, bacon, cheddar, parmezan, camambert és füstölt sajt
ÚÚÚ, ezt a Négysajtost felvenném a menübe, egy csoda volt ez az összeállítás. Az áfonyás édeskés szósz és a sajtok harmóniája, leírhatatlan, KÉRÜNK MÉG!!! 😀
Mexikói (Vendég) Burger: angus husi, chillis bab, tripla cheddar, nachos, grillezett avokádó
Bud Spencer jutott eszünk az első harapás után (Éljen a chilis bab), itt ettem először grillezett avokádót burgerben, nagyon jól passzolt hozzá. A nachos sajnos mire oda jutott a harapásom, már nem ropogott annyira, de ez jogos, felszívott minden ízt. SZUPER volt. Köszönöm az élményt! (HammPéter)