A 9. kerületi Tűzoltó utca egyik csendes belső udvarában találjuk immár 2 éve Budapest egyik legjobb gourmet burgerezőjét, a Pesti Burger és Bárt. Már nagyon rég nem jártunk náluk, de most egymás után kétszer is
TovábbTag: Beef
Burger Bár-Hol
A Burger Bár-Hol csapatának sárga busza már nem ismeretlen számunkra, párszor már kóstoltunk tőlük különböző food truck show-kon, de a burgerezőjükben még nem jártunk. Ezidáig ? A 8. kerületi pincehelyiség hozza azt a hangulatot, amit
TovábbLaza Burger
Ha már Dunakeszin jártunk, HAMM teszteltünk egyet a Laza Burger csapatánál. A hely maga pici, 3-4 hely van a pultnál, jó idő esetén pedig még a bejárat előtti asztalhoz is ki lehet ülni. A burgereket
TovábbGoodBar GoodBurger – Visszatértünk
Az ELTE közvetlen szomszédságában, igazi egyetemista miliőben találjuk a GoodBar GoodBurgert. Már teszteltünk itt és akkor is nagyon jó élményekkel és tele hassal távoztunk, úgyhogy kíváncsiak voltunk, ez most is így lesz-e. A hely hozza
TovábbMjam – Visszatértünk
Szentendre hangulatos óvárosi részén sétálgattunk, amikor eszünkbe jutott egy régebbi HAMM tesztünk. Akkor igazán jót HAMMoltunk a Mjam Étteremben, úgyhogy kíváncsiak lettünk most is ilyen élményt nyújt-e, mint akkor. Szóval újrakóstoltuk ? Szerencsére a hangulat
TovábbChili Dog Amerikai Étterem – Visszatértünk
Chili Dog - isteni burgerek, kedves csapat, igazi american diner hangulat. Ez a három dolog sok év alatt sem változott és ha erre járunk, mindig szívesen térünk be ide. Viszont van, ami megújult: az étlap.
TovábbBig Smokey BBQ Bistro
Legutóbb a 18. kerületi Big Smokey BBQ Bistro-t látogattuk meg egy kis burger tesztelésre :) Old Smokey BBQ néven is ismerősök lehetnek nektek. Nemrégiben nevet változtattak, de a Burgerek ugyanúgy isteniek maradtak :) Az étlapról
TovábbBrumbrum Lényegében Büfé
Eger mindig is a szívünk csücske lesz és ahányszor arra járunk, nem hagyhatjuk ki a Macok Bisztrót. Macsinka János séf és csapata zseniális műalkotásokat készítenek, mindezt csodás környezetben, az egri Vár lábánál. Minden itt elfogyasztott
TovábbBamba Marha – Astoria
Az eddig sem volt titok, hogy kifejezetten szeretjük a Bamba Marhát. Több éttermükben jártunk már és mindenhol isteni burgerekkel és szuper csapattal találkoztunk. De egy új hely nyitása mindig izgalmas. Nem csak a tulajdonosoknak, de
TovábbLove Meat Tuning
Ha szigorúan vesszük, ez a tesztünk már 2019. májusában elkezdődött. Akkor ugyanis részt vehettünk egy nyitás előtti teszt vacsorán a Corvin sétányon nyíló új étteremben, a Love Meat Tuningban. Akkor még nem sokat tudtunk, csak
TovábbKistehén Burger Étterem
Mi még a balatoni nyaralásunk alatt is burgerezőkre vadászunk. Így bukkantunk rá a balatonszárszói Kistehén Burger Étteremre. A hely hangulatos, a fogadtatás nagyon kedves, úgyhogy semmi nem tartott minket vissza attól, hogy átböngésszük az étlapot.
TovábbFarm Burger – Vác
Ha Vác felé veszitek az irányt és megkordul a pocakotok, nyugodtan térjetek be a Farm Burger csapatához. A Március 15. téren, igazán nyugis környezetben lehet befalni a fincsi burgereket, úgyhogy egy Duna parti séta után
TovábbBamba Marha – Deák tér
Amikor Lilla barátnőnk bedobta az ötletet, hogy úgy megkóstolna egy Elvis Burgert, habozás nélkül mondtunk igent és indultunk is a Deák térre. Ugyanis az Elvis Burger lelőhelye a Bamba Marha Burger Bár Deák téri egysége
TovábbRock Burger – Balatonlelle
Ha Balatonlellén jártok és megkordul a gyomrotok, kötelező meglátogatni a Rock Burger csapatát. A régi óriáshordós bororzóból kialakított burgerezőben minden a rock körül forog. A falakat klasszikus koncertplakátok borítják, de van itt régi keverőpult is,
TovábbKomló és Tehén
Többen ajánlottátok, mi pedig elmentünk és HAMM-teszteltük a budaörsi Komló és Tehén burgereit. És szerencsére ennyi ajánlás után nem is csalódtunk :) A hely hozza a "na, itt most jót fogunk burgerezni" hangulatot és természetesen
TovábbDeep Burger – Oktogon
Jártunkban keltünkben egyre többször szembe jött velünk a budapesti belvárosban a Deep Burger logója. Úgyhogy szinte elkerülhetetlen volt, hogy előbb vagy utóbb HAMMoljunk ott egyet :) A 8 helyszín közül mi a Jókai utcában lévő
TovábbCatch Burger & Breakfast
Ha hétköznap a Váci út környékén jártok és esetleg elfelejtettetek reggelizni vagy épp ebédet csomagolni, nyugodtan térjetek be a Catch Burger & Breakfast-be. Legyen szó egy kiadós reggeliről, tízórairól vagy épp ebédről, a srácok gondoskodnak
TovábbFirpo Burger
"Csak a puffin ad Neked erőt és mindent lebíró akaratot." Vagy talán a burger is? :) Ti is ajánlottátok és mi is régóta szemeztünk a Firpo Burgerrel, meg egyébként is imádjuk a Bud Spencer filmeket,
TovábbTuning Bar & Burger
Egy hely Budapest belvárosában, ahol semmi sem az egyszerű, a megszokott. Ahol mindenben van valami csavar, valami extra. Ahol az ízek különlegesek, mégis tökéletes összhangban vannak. Ahol a Burger már művészet. Ez a Tuning Burger.
TovábbKalóz Burger
Egy újabb burgerező, ahová rendszeresen visszatérő vendégek vagyunk. És nem csak azért, mert nagyon közel van hozzánk, hanem, mert itt mindig nagyon isteni burgerekkel várnak minket. Ez a Kalóz Burger. Nem is kell mondanom, hogy
TovábbChili Dog Amerikai Étterem
Már meg sem tudjuk számolni, hogy hányszor jártunk a Chili Dog-ban. Voltunk már itt szülinapos vacsin kettesben, barátokkal egy jó edzés után vagy csak úgy, mert épp egy isteni burgerre vágytunk. Szóval nálunk igazi Jolly
TovábbI55 American Bar & Restaurant
Akár csak egy hétvégi burgerezés, akár egy este a haverokkal, az I55 American Bar & Restaurant mindig telitalálat, ahol remek Burgereket kapunk! Amerikai stílus, retro zenékkel, remek kiszolgálás és szuper ízek! Plusz pont, hogy a
TovábbBamba Marha Burger Bár – Oktogon
Olyan régen bambultunk már egy jót, így ideje volt újra betérni a Bamba Burger Bár műhelyébe az Oktogonon. De jól is tettük. Zseniális ízek, szuper kedves és profi kiszolgálás! Itt sosem csalódunk. Menüben pedig még
TovábbKandalló Pub
Ha bejön Nektek a sör + hambi kombó, akkor már két ok is van, amiért érdemes ellátogatni a Kandalló Pub-ba. Az első, hogy 14 féle csapra vert kézműves sör közül lehet válogatni, a második pedig,
TovábbGoodBar GoodBurger
Mit is csinálhatnánk egy esős napon, mint hogy keresünk egy burgerezőt, ahol még nem jártunk és tesztelünk ? Gyorsan rá is találtunk a GoodBar-ra, ahol kiválasztottunk az étlapról két Juicy Lucyt. És milyen jól is
TovábbA Haverom Burgerháza
Szerencsére már nem kell egészen Budapest belvárosáig menni, hogy az ember egy igazán finom burgert HAMMoljon. Az újpesti Fóti úton a Haverom Burger Házában igazi steampunkos hangulatban lehet válogatni a full-os burgerek között. HAMMolásunk alanya
Tovább